Awakening - Ébredés

Fandoom: Underworld
Szereplők: Selene és családja, Viktor, Kraven
Korhatár: 16 
Keletkezés: 2009 

Leírás: Történet egy lányról, aki egy végzetes éjszakán szemtanúja volt, hogyan mészárolták le a családját. Egyedül az ő élete maradt meg, sőt újat kapott a régi helyett, hogy bosszút állhasson családja gyilkosain.

*** 

Nagyon hosszú idő telt el az óta, több száz év, de még ma is pontosan emlékszem rá. Ez az emlék az, ami erőt adott, hogy folytassam a harcot, hogy annyi farkassal végezzek, amennyivel csak tudok.

„Átkozott farkasok!” – gondoltam magamban. – „Ma sem lehet majd nyugodtan aludni.”

A távolból újra felhangzott a vonyítás. Mióta az eszemet tudom, mindig itt laktunk a hegyekben, de a farkasokhoz ez alatt a húsz év alatt sem sikerült hozzászoknom. Az emberek a szomszédos faluban azt beszélik, hogy itt a hegyekben nem csak közönséges farkasok élnek, hanem olyan vadállatok, amik valaha emberek voltak. Sosem tudtak ezekkel a mesékkel megijeszteni, még hogy emberek, akik farkassá változtak. Talán gyerekként még féltem ezektől a történetektől.

-Selene! Hol van már az a víz? Az edények nem fognak maguktól megtisztulni! – kiabált anyám az ajtóból.

-Viszem már! – kiáltottam vissza, majd megszaporáztam a lépteim.

Már majdnem elértem az ajtót, amikor újra felhangzott a farkasüvöltés, de ezúttal jóval közelebbről. Anyámmal egyszerre fordultunk a hegyek irányába.

-Átkozott farkasok! Már megint nem hagynak nyugtot – mondta.

-Túl közel vannak – mondtam aggodalmasan, ahogy beléptünk az ajtón.

-Emiatt nem kell aggódnod, a csapdák, amiket kiraktunk majd visszatartják őket! – próbált megnyugtatni apám.

-De vajon meddig? – kérdezte anyám. – A tél most sokkal hidegebb, mint az eddigiek, és a farkasok nem találnak elég élelmet maguknak.

-Lehetséges, de talán hamarosan enyhül az idő, és nem lesznek ilyen nagy fagyok.

-Ma hallottam Pétert, amikor mesélte, hogy a szomszéd faluban Kostáéknak már két birkáját is elkapták a farkasok – említettem meg mosogatás közben.

-Tudom! Ma mindenki erről beszélt – mondta apám. – Az emberek egyre jobban félnek. Ráadásul újra szárnyra kaptak a vérfarkasokról szóló mendemondák is.  Már arról is suttognak, hogy a herceg sem tudja megvédeni a területet, és a semmiért adózunk.

Odakintről újra felhangzott a farkasüvöltés, és én beleborzongtam. Hiába mondta apám, egyre jobban aggódtam. Túl közel vannak, rossz érzés fogott el.

Lónyerítés hallatszott az istállóból. Ha már a lovak is nyugtalanok, akkor nem alaptalan a félelmem.

-Kimegyek, megnézem, mi bajuk van – mondta apám. – Maradjatok itt!

Épp befejeztük a mosogatást, amikor apám visszajött.

-A közelben kóborolnak a farkasok, ezért nyugtalanok a lovak – mondta. – Nekünk pedig ideje lenne eltenni magunkat holnapra. Sofia már rég alszik.

-Rendben.  Jó éjszakát! – köszöntem el.

Bementem a kis szobába, ez volt az én lakrészem. Sofia, a húgom még kicsi volt, és ő anyámékkal aludt egy szobában. A nyugtalanságom még mindig nem múlt el, de legalább már apáért nem aggódtam. Nehezen aludtam el, és talán csak néhány óráig tartott az álmom, amikor felriadtam. Először nem tudtam, mi ébresztett fel, és csak hallgatóztam, de nem hallottam semmit. Akkor jöttem rá, hogy ez volt az, ami felébresztett, a csönd. Halálos csönd vett körül, amitől egy kis idő múlva már a fülem kezdett zúgni. Újult erővel csapott fel bennem a félelem, és a rossz érzés.

Hirtelen éles sikítás törte meg a csendet. Magamra kaptam a köpenyem, és kirohantam a konyhába. A telihold gyér fénye bevilágított az ablakon. Körbenéztem és rögtön feltűnt, hogy apám köpenye nincs a helyén. Berontottam a szobájukba, de csak anyám feküdt az ágyon mozdulatlanul. Meg sem rezdült, pedig akkora zajt csaptam, hogy még a néném is hallhatta a szomszédban. Lassan mentem közelebb az ágyhoz, a félelmem átcsapott rettegésbe. Valami történt, tudtam, valami nagyon rossz. Felsikoltottam, ahogy megláttam a vért anyám nyakán, szinte feketéllett a holdfényben. Sofia. Olyan hirtelen fordítottam a fejem az ágy felé, hogy beleroppant a nyakam. Közelebb sem kellett mennem, már láttam a párnáján a vért.

Kirohantam, nem érdekelt, hogy mezítláb vagyok, csak szaladtam, át az istállóba. Felrántottam az ajtót, de csak még több vér fogadott, és állati maradványok. Valami széttépte a lovakat. Hátrálni kezdtem, akkor láttam meg, kívül az ajtó mellett apám testét. Egyik kezében még mindig a vasvillát szorította. Sarkon fordultam és rohantam, minél messzebb attól a helytől, a vértől. Alig láttam a könnyeimtől, amikor dörömbölni kezdtem a nagynénémék ajtaján. Az ajtó magától nyílt ki, és már akkor tudtam, hogy itt is valami hasonló fog fogadni. Az unokahúgaimat láttam meg először, ahogy beléptem a házba. Ikrek voltak, alig hat évesek, és ugyanúgy végezték, ahogy a családom. Elsötétült előttem a világ. Elájultam vagy elvesztettem az eszméletem, nem tudom, és már nem is érdekel.

Amikor felébredtem, a karjaiban tartott. Elmondta, hogy napokig kutatta a vérfarkasokat, és sikerült elcsalnia őket. Megmentette az életemet. Ő volt a titokzatos herceg, Viktor, a legöregebb és legerősebb vámpír. Azon az éjjelen ő tett vámpírrá, és erőt adott, hogy megbosszuljam a családomat. Azóta nem néztem vissza, és hatszáz éven át hűséges voltam a fajtánkhoz, de elárultak, méghozzá az, akit a leginkább tisztelteltem, Viktor. Mindezt olyasvalakitől kellett megtudnom, akit szinte gyűlöltem.

-Hadd meséljek valamit a sötétség uráról, akit oly nagyra tartasz. Ő irtotta ki a családod, nem a farkasok. De amikor föléd hajolt, nem volt képes kiszívni a véred. Túlságosan emlékeztetted a hőn szeretett lányára, Sonjára, akit ő ítélt halálra.

-Hazudsz!

Kraven viszont csak gúnyosan mosolygott.