Teljes a sötét

Fandoom: Harry Potter
Szereplők: Ginny Weasley, Tom Denem
Korhatár: 12
Keletkezés: 2008
Leírás: Az igazat megvallva soha nem írtam még zenei ihlet alapján. Ez az első alkalom. Most hétvégén, ahogy hallgattam a Vámpírok bálja c. musicalt, egyszerűen csak kipattant a fejemből ez a kis szösszenet.
A zene, amire az egész novellát építem, az Sarah és Krolock gróf duettje. A szöveget ugyan beleírtam a művembe, de szerintem jobb, ha meghallgatja az ember. Ha pedig valakinek elég nagy a képzelőereje zenei téren, akkor elárulom, hogy ez a szöveg tulajdonképp Bonnie Tyler – Total Eclipse című számára íródott.
Ezt az írásomat először a húgom olvasta el, és teljesen elájult tőle. És ez számomra nagy szó, mert neki nehéz olyan HP témájú ficet találni, ami tetszene.
A történetről röviden annyit, hogy Ginny szemszögéből íródott, és jelen időben játszódik. A másik szereplőt szándékosan nem írtam ki a listába, mert úgyis azonnal kitaláljátok, kiről van szó.
Apropó: Minden jog J. K. Rowlingot és Roman Polanskit illeti meg, én csak kölcsön vettem a szereplőket és a dalszöveget a saját és a ti szórakoztatásotokra. Anyagi hasznom nem származik a történetből.

***

Álmatlanul forgolódtam az ágyamban. Az elmúlt félévben már sokadjára. Eleinte még nem volt rendszeres, de az elmúlt héten már minden éjjel így ment. Rémálmaim vannak. Tizenegy éves korom óta nem fordult elő velem, és ennek már hat éve. Félévvel ezelőtt azonban újra kezdődtek. Pontosan akkor, amikor visszajöttem heted évre a Roxfortba. De ezek a rémálmok már nem olyanok, mint egykor régen. Sokkal tisztábbak. Őt látom, és engem hív, és én megyek. Önként. Megyek, mert vágyom rá. Jobban vágyom rá, mint bármi vagy bárki másra az egész világon. Félek, és nem az álmaimtól, hanem az érzéstől, ami ilyenkor tör rám. Az érzéstől, ami után már sóvárgok, ha csak egy pillanatra is eszembe jut.

(Sarah)
Éjjelente néha-néha ellep a bánat, úgy hogy nem tudom mi bánt
Éjjelente rámtör egy-egy különös álom, és ha felébredek félelem ráz
Éjjenként a sötétben csak fekszem és várok, de hogy mit is várok, nem tudom még
Éjjenként egy sötét erő kísért meg néha, mely a vonzásából nem enged már...
Meghallok egy hangot, ami hív...
Érzést melyre sóvárog a szív...

De az utóbbi időben folyton csak rá gondolok. Az órákon, a szabadidőmben mindig. Várok, várom, hogy eljöjjön az éj, és újra halljam a hangját, ahogy engem hív. Ahogy most is, csak fekszem a sötétben az ágyamon és várok. A gondolataim egymást kergetik a fejemben, a fülemben hallom a vérem dübörgését. Az érzékeim kiélesednek, és minden egyes neszre nagyot dobban a szívem. Hallom Őt. Engem hív, és én megyek. Nem várok tovább, engedek a hívásnak.

(Krolock gróf)
Itt a végtelenbe lépsz
aki elvész így lesz szabad
Valóság lesz az álmod, nézd
minket senki el nem választ
Merülj el, kövess vár a sötét
hol a kétség elég.
Jöjj, felejtsd el az időt, én majd vigyázok rád
míg elrejtelek árnyékommal senki nem lát
Te megbékíted lelkem, és múltam messze jár

(Sarah)
Szívem dinamit és csak egy szikra kell már.

(Együtt)
Mától egy új élet vár
egy halhatatlan élet vár
egy végtelen nagy út vár rád.

Megyek, amerre az a különleges erő vonz. Megyek, ki a szobából, le a lépcsőn, át a klubhelyiségen egyenesen a folyosóra. Egyre erősebben érzem, és tudom, hogy már soha nem ereszt el. Képtelen vagyok megállni, de nem is akarok. Hátra fordulhatnék és visszamehetnék a szobába, de nem tehetem. Egyszerűen nem tehetem, miatta nem. Ő számít rám. Neki csak én vagyok, és nem hagyhatom cserben. Mezítláb lépdelek a folyosókon, tudom hová tartok és miért, de rettegek, mert érzem, hogy a világ körülöttem darabjaira hullik. Nem tehetek ellene semmit, de nem is akarok. Sötét van, a lépteim visszhangot vernek az üres folyosón. Félek, mert nincs senki, aki megvédjen, még te sem Harry.

(Sarah)
Elveszítve szívem tudtam más leszek majd
érzem most az őrület hajt
Most teljes a sötét, nagy tenger és nincs sehol part
Hittem, hogy a vágy majd felszabadít, világomat zúzza most szét Hisz teljes a sötét és félek, mert semmi nem véd...

Harry. Még a neved is emlékeket idéz bennem, fájó emlékeket. Szerettelek, de az már elmúlt. Ma már rád sem lehet ismerni, teljesen megváltoztál a Trimágus Tusa óta. Cedric-kel megnyertétek a kupát, és olyan más lettél azután. Megváltoztál, beképzelt lettél. Rajongtam érted, szerelmes voltam beléd, és te ennek tudatában mégis kihasználtál. Úgy bántál velem, mint a többi lánnyal. Pedig ők sem érdemelték meg, hogy úgy tekints rájuk, mint valami utolsó cafkára. Én bíztam benned, azt hittem, hogy te jobb vagy, te nem változhatsz ekkorát. De tévedtem, és ez mindennél jobban fájt. Nagyon hosszú idő után sem sikerült még teljesen túltennem magam ezen. Mert valójában még mindig hibáztatlak, azért, hogy eltaszítottál magadtól. Te vagy az, aki a sötétség karjaiba kerget. Most már tudom, ha itt lennél sem tudnál visszatartani. Már nem tehetnél semmit, a vágy már sokkal erősebb nálad. A vágy, hogy vele legyek.

(Sarah)
Éjjelente azt gondolom szöknöm kell előled, míg csak szökni tudok még…
Mégis, hogyha hívnál vakon követnélek téged, még a pokolba is veled mennék…
Éjjenként az életemet dobnám el egy percért, csak hogy végre egyszer magaddá tégy…
S ha elpusztít is, hadd lehessek azzá kit te akarsz, erre vágyom éjjelenként…
Hallom azt a hangot, ami hív!
Érzést, melyre szomjazik e szív…

Most is hallom. A nevemen szólít. Elsöpri az emlékeimet, és tudom, hogy vakon követném, akár a pokolba is. Bármit megadnék, hogy vele legyek, hogy azzá váljak, akit Ő akar. Az őrület hajt, csak megyek előre, egyik lábamat teszem a másik után. Hallom a hangját, egyre közelebbről, már nem lehetek olyan messze. A vérem a fülemben dübörög, a szívem egyre gyorsabban ver. Már nem tudom, hogy ez a valóság, vagy csak egy újabb álom. Mindennél jobban szeretném, ha a valóság lenne.

(Együtt)
Itt a végtelenbe lépsz,
Aki elvész így lesz szabad
Valóság lesz az álmod, nézd!
Minket senki el nem választ
Merülj el, kövess! Vár a sötét
Hol a kétség elég
Jöjj, felejtsd el az időt, én majd vigyázok rád!
Míg elrejtelek árnyékomban senki nem lát

(Krolock gróf)
Te megbékíted lelkem, és múltam messze jár

(Sarah)
Szívem dinamit és csak egy szikra kell már

(Együtt)
Mától egy új élet vár
Egy halhatatlan élet vár
Egy végtelen nagy út vár rád…

Hideg van, de én egyáltalán nem fázom. A testem minden porcikája lázban ég, a szívem sóvárog érte.
Megérkeztem.
Nem tudom, hogy jutottam el idáig, de itt vagyok. A hatalmas kígyó mintákkal díszített ajtó előtt. Zakatol a szívem. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer még visszatérek ide, és lám hat év után a Titkok kamrája újra feltárul előttem. Tudom, hogy innen még vissza is fordulhatok, még lehet. De a kísértés erősebb a józanésznél. Belépek a kamrába, és az ajtó bezárul mögöttem. Innen már nincs vissza út, azonban ez már egyáltalán nem érdekel. Megérkeztem. Itt vagyok végre, ahol Ő. Lassan sétálok előre, megpillantom a Baziliszkusz csontjait. Hihetetlen, hogy hat teljes év telt el azóta, hogy Harry legyőzte Őt és ezt a kígyót. Senki sem hallott róla azután. Ő, akit nem nevezünk nevén újra eltűnt, egészen mostanáig. És ismét engem választott.

(Sarah)
Elveszítve szívem, tudtam más leszek majd
Érzem, most az őrület hajt

(Együtt)
Most teljes a sötét
Nagy tenger és nincs sehol part

Engem választott, hogy visszahozzam őt az életbe. Itt állok a Titkok kamrájának közepén és Mardekár Malazár szobrát nézem merengve. Bűntudatot kellene éreznem, hogy elárulom őket. A családomnak, a barátaimnak, mindenkinek hátat fordítok, és egy cseppnyi lelkiismeret furdalásom sincs. Meghaltak volna az érzelmeim? Nem, az nem lehet, hiszen Őt szeretem, mindennél jobban. Érte bármit megtennék, akár még az életemet is adnám, hogy vele lehessek örökre. Csak állok ott, és lázasan várom a találkozást. Szívem nagyot dobban, amikor meghallom a hangját.
-Jöjj hozzám Ginewra! Nem kell félned!
A hang irányába fordulok, Ő pedig kilép az árnyékból. Egy pillanatra megdermedek. Pontosan ugyanúgy néz ki, ahogyan hat évvel ezelőtt. Semmit nem változott. Magas, karcsú alakja, ahogy kilép a sötétből, akár az emlékeimben. Felém nyújtja a kezét, és én elindulok, hogy végre a karjaiba zárjon, és elmerüljek a sötétségben.

(Sarah)
Hittem, hogy a vágy majd felszabadít

(Krolock gróf)
Világodat zúzza most szét

(Együtt)
Hisz teljes a sötét
Csak zuhanunk, nincs ami véd...

-Jöjj velem Ginewra! Mellettem senki sem árthat neked! Általad új életet kapok.
És én megyek, rohanok a karjaiba. Ahogy megfogom a kezét, már tudom, hogy ez nem álom, hanem a valóság. Magához húz, és egyenesen a szemembe néz. Fekete szemeiben úgy tűnik, mint ha valami földöntúli vörös fény gyúlna. A karjaiban tart, és megvéd mindentől. De mégis félek, félek, mert rám most egy új élet vár. Egy másik élet mellette, Tom Denem mellett, Voldemort Nagyúr oldalán. Lehajol hozzám, és megcsókol. Behunyom a szemem, hisz erre vágytam már nagyon rég. Úgy érzem, mint ha tűz emésztene fel belülről. Eltűnik a fény és én csak zuhanok, zuhanok a teljes sötétségbe.

(Sarah)
Most teljes a sötét
És félek mert nincs menedék
Most teljes a sötét
És nincs, nincs többé, nincs, mi véd


Vége

Awakening - Ébredés

Fandoom: Underworld
Szereplők: Selene és családja, Viktor, Kraven
Korhatár: 16 
Keletkezés: 2009 

Leírás: Történet egy lányról, aki egy végzetes éjszakán szemtanúja volt, hogyan mészárolták le a családját. Egyedül az ő élete maradt meg, sőt újat kapott a régi helyett, hogy bosszút állhasson családja gyilkosain.

*** 

Nagyon hosszú idő telt el az óta, több száz év, de még ma is pontosan emlékszem rá. Ez az emlék az, ami erőt adott, hogy folytassam a harcot, hogy annyi farkassal végezzek, amennyivel csak tudok.

„Átkozott farkasok!” – gondoltam magamban. – „Ma sem lehet majd nyugodtan aludni.”

A távolból újra felhangzott a vonyítás. Mióta az eszemet tudom, mindig itt laktunk a hegyekben, de a farkasokhoz ez alatt a húsz év alatt sem sikerült hozzászoknom. Az emberek a szomszédos faluban azt beszélik, hogy itt a hegyekben nem csak közönséges farkasok élnek, hanem olyan vadállatok, amik valaha emberek voltak. Sosem tudtak ezekkel a mesékkel megijeszteni, még hogy emberek, akik farkassá változtak. Talán gyerekként még féltem ezektől a történetektől.

-Selene! Hol van már az a víz? Az edények nem fognak maguktól megtisztulni! – kiabált anyám az ajtóból.

-Viszem már! – kiáltottam vissza, majd megszaporáztam a lépteim.

Már majdnem elértem az ajtót, amikor újra felhangzott a farkasüvöltés, de ezúttal jóval közelebbről. Anyámmal egyszerre fordultunk a hegyek irányába.

-Átkozott farkasok! Már megint nem hagynak nyugtot – mondta.

-Túl közel vannak – mondtam aggodalmasan, ahogy beléptünk az ajtón.

-Emiatt nem kell aggódnod, a csapdák, amiket kiraktunk majd visszatartják őket! – próbált megnyugtatni apám.

-De vajon meddig? – kérdezte anyám. – A tél most sokkal hidegebb, mint az eddigiek, és a farkasok nem találnak elég élelmet maguknak.

-Lehetséges, de talán hamarosan enyhül az idő, és nem lesznek ilyen nagy fagyok.

-Ma hallottam Pétert, amikor mesélte, hogy a szomszéd faluban Kostáéknak már két birkáját is elkapták a farkasok – említettem meg mosogatás közben.

-Tudom! Ma mindenki erről beszélt – mondta apám. – Az emberek egyre jobban félnek. Ráadásul újra szárnyra kaptak a vérfarkasokról szóló mendemondák is.  Már arról is suttognak, hogy a herceg sem tudja megvédeni a területet, és a semmiért adózunk.

Odakintről újra felhangzott a farkasüvöltés, és én beleborzongtam. Hiába mondta apám, egyre jobban aggódtam. Túl közel vannak, rossz érzés fogott el.

Lónyerítés hallatszott az istállóból. Ha már a lovak is nyugtalanok, akkor nem alaptalan a félelmem.

-Kimegyek, megnézem, mi bajuk van – mondta apám. – Maradjatok itt!

Épp befejeztük a mosogatást, amikor apám visszajött.

-A közelben kóborolnak a farkasok, ezért nyugtalanok a lovak – mondta. – Nekünk pedig ideje lenne eltenni magunkat holnapra. Sofia már rég alszik.

-Rendben.  Jó éjszakát! – köszöntem el.

Bementem a kis szobába, ez volt az én lakrészem. Sofia, a húgom még kicsi volt, és ő anyámékkal aludt egy szobában. A nyugtalanságom még mindig nem múlt el, de legalább már apáért nem aggódtam. Nehezen aludtam el, és talán csak néhány óráig tartott az álmom, amikor felriadtam. Először nem tudtam, mi ébresztett fel, és csak hallgatóztam, de nem hallottam semmit. Akkor jöttem rá, hogy ez volt az, ami felébresztett, a csönd. Halálos csönd vett körül, amitől egy kis idő múlva már a fülem kezdett zúgni. Újult erővel csapott fel bennem a félelem, és a rossz érzés.

Hirtelen éles sikítás törte meg a csendet. Magamra kaptam a köpenyem, és kirohantam a konyhába. A telihold gyér fénye bevilágított az ablakon. Körbenéztem és rögtön feltűnt, hogy apám köpenye nincs a helyén. Berontottam a szobájukba, de csak anyám feküdt az ágyon mozdulatlanul. Meg sem rezdült, pedig akkora zajt csaptam, hogy még a néném is hallhatta a szomszédban. Lassan mentem közelebb az ágyhoz, a félelmem átcsapott rettegésbe. Valami történt, tudtam, valami nagyon rossz. Felsikoltottam, ahogy megláttam a vért anyám nyakán, szinte feketéllett a holdfényben. Sofia. Olyan hirtelen fordítottam a fejem az ágy felé, hogy beleroppant a nyakam. Közelebb sem kellett mennem, már láttam a párnáján a vért.

Kirohantam, nem érdekelt, hogy mezítláb vagyok, csak szaladtam, át az istállóba. Felrántottam az ajtót, de csak még több vér fogadott, és állati maradványok. Valami széttépte a lovakat. Hátrálni kezdtem, akkor láttam meg, kívül az ajtó mellett apám testét. Egyik kezében még mindig a vasvillát szorította. Sarkon fordultam és rohantam, minél messzebb attól a helytől, a vértől. Alig láttam a könnyeimtől, amikor dörömbölni kezdtem a nagynénémék ajtaján. Az ajtó magától nyílt ki, és már akkor tudtam, hogy itt is valami hasonló fog fogadni. Az unokahúgaimat láttam meg először, ahogy beléptem a házba. Ikrek voltak, alig hat évesek, és ugyanúgy végezték, ahogy a családom. Elsötétült előttem a világ. Elájultam vagy elvesztettem az eszméletem, nem tudom, és már nem is érdekel.

Amikor felébredtem, a karjaiban tartott. Elmondta, hogy napokig kutatta a vérfarkasokat, és sikerült elcsalnia őket. Megmentette az életemet. Ő volt a titokzatos herceg, Viktor, a legöregebb és legerősebb vámpír. Azon az éjjelen ő tett vámpírrá, és erőt adott, hogy megbosszuljam a családomat. Azóta nem néztem vissza, és hatszáz éven át hűséges voltam a fajtánkhoz, de elárultak, méghozzá az, akit a leginkább tisztelteltem, Viktor. Mindezt olyasvalakitől kellett megtudnom, akit szinte gyűlöltem.

-Hadd meséljek valamit a sötétség uráról, akit oly nagyra tartasz. Ő irtotta ki a családod, nem a farkasok. De amikor föléd hajolt, nem volt képes kiszívni a véred. Túlságosan emlékeztetted a hőn szeretett lányára, Sonjára, akit ő ítélt halálra.

-Hazudsz!

Kraven viszont csak gúnyosan mosolygott.